Szeretem a praktikus, jól működő dolgokat

A cél, a fő fűtési rendszerünk megtámogatása volt egy szilárd tüzelésű kazánnal. "A részletek tisztázva, vágjunk bele"

A kazánt az előzetes terveknek megfelelően a garázsban helyeztük el. A kémény magasságát a garázs tetőjének legmagasabb pontjához viszonyítva határoztuk meg. Azonban, amikor árajánlatot kértünk a kéményre, kiderült, hogy a kazán jóval magasabb kéményt igényel, mint amit mi elterveztünk. Erre nem is gondoltunk. Így viszont a kémény jóval a garázstető fölé magasodott, ami bevallom, első ránézésre nem tűnt túl esztétikusnak, és aggasztott az is, hogy vajon mennyire lesz stabil. A kéményes szakember, akit kollégám ajánlásával kerestem fel, megnyugtatott, hogy az ilyen magas kéményt is meg lehet óvni attól, hogy a szél kárt tegyen benne. Mivel a terveimet minden esetben a végső cél szem előtt tartásával szoktam megvalósítani, az esztétikai szempontot figyelmen kívül hagyva, a gyártó által javasoltakat valósítottuk meg. Nagyon elégedett vagyok az eredménnyel.

Zsolt - Sződ
Zsolt - Sződ